...fuss el véle, de ne fuss nagyon messzire! Elég elszaladnod a következő címig, és máris megtalálsz: http://meditativhurrikan.blogspot.com/
Manapság gyakran kiáltják ki magukat emberek szakértőnek, prófétának, tanítónak, mesternek, gurunak, de a hitelességgel nekem elég sok bajom akad.
Mivel halálosan összekavarodott az utóbbi időben minden a sablonomban, fogtam, és újra nekiláttam, hogy a nulláról építsem fel. Gondoltam, így menet közben talán rájövök, hol buknak el a kódok.
Ezen a napon - le se merem írni a nevét - két tűz között érzem magam mindig. Egyrészt ömlik rám a reklám, a trendiség és a cukormázas szirup, másrészt a gyűlölködés, a "jajdekurvárautálom" posztok, a panaszkodás, hogy ez nem is ünnep.
Oké, lehet gyűjteni a kavicsokat a kövezéshez, mert most bevallom: én sosem szerettem a történelmet. Nemcsak azért, mert unalmasnak találtam, és utáltam az évszámokkal foglalkozni. Ennél mélyebbről fakad az ellenszenv.
Mostanában a kötés/horgolás nagyon megnyugtat, talán öregszem, vagy mittomén, de már látom magam, ahogy hajlott hátú kis öregasszonyként hideg téli estéken ülök a kandalló mellett, és kötögetek. Sosem gondoltam volna magamról. :)
Szombaton Lili a délutáni alvásból betegen ébredt. Könnyezett a szeme, és tüsszögött, köhögött is. Ahogy teltek az órák, úgy lett egyre rosszabb. Láza ugyan nem volt, de úgy néztem, legalább egy hetes betegeskedés előtt állunk.
Alapvetően nem tartom magam hülyének (persze ki az a hülye, aki annak tartja magát?), de vannak dolgok, amiket nagyon hülyén csinálok. Ilyen például az alvás. Pontosabban az alvás hiánya.
Ahogy korábban ITT ígértem, mutatok képet is arról, hogyan fest mifelénk egy ilyen "napraforgó". Igaz, számítógépem még mindig nincs, de bekönyörögtem magam a férjem gépéhez, aminek ő pont annyira nem örül, mint amennyire én frászt szoktam kapni, ha valaki leül a gépemhez.
Több kezdeményezés is van már arra, hogy egy-egy település, vagy akár csak egy háztartás leválassza magát a nagy közösről, és önellátóvá váljon. Őszintén szólva nekem ez nagyon szimpatikus, mégis úgy érzem, hogy nem lehet nagyban megcsinálni.
Mostanában kicsit ingerült vagyok, már úgy alapból is. Mióta a gépem megadta magát, és arra kényszerülök, hogy más féltve őrzött felségterületére kuncsorogjam be magam, alapállásból morc vagyok. És akkor erre a hangulatra még ráteszek egy lapáttal: felmegyek a Facebookra... (tudom, úgy kell nekem)
Van nekünk ez a szép nagy áruházláncunk, a TESCO. Kitalál mindenféle kis marhaságot, csak hogy minél többször intézzük náluk a nagybevásárlást. Lehetett nála táskára gyűjteni, étkészletre, most pedig Tefal serpenyőket vásárolhat az ember "kedvezményes" áron, ha elegendő pontot gyűjtött.
Lilit szabadlábra helyeztük pénteken. Nagy lépés ez, hiszen hiába majdnem kétéves nagylány ő, azért még mindig nagyon pici. De megtettük, és azt kell mondjam, jól tettük.
Mióta először sütöttem Napraforgót, elszabadult nálunk a pokol. Ahányszor megkérdezem az én édes uramat, hogy mit csináljak, a válasz: Napraforgót. Így aztán sütök, és kísérletezünk folyton.
Nemrég egy másik blogszolgáltatónál vezetett blogon láttam, hogy a Facebookos hozzászólások is látszottak a blogkommentek felett, ami nekem személy szerint nagyon tetszett. Nosza, gondoltam, összehozom a két közönséget én is. Na, ez nem nagyon sikerült...
Gyermekem nagy rajongója Bartos Erika művének, a Bogyó és Babócának. Pogány Judit meséli el ezeket az egyszerű kis történeteket a rajzfilmen, zseniálisan megoldva, hogy minden szereplőnek különböző hang jusson.
Végre havazott ma reggel. Úgy örültünk a hatalmas hópelyheknek Lilivel, még két gyerek. Mondjuk, ő ugye tényleg az. :)
Azt hiszem, eltilthatna valaki engem a gyümölcsöktől gyorsan, akkor talán mindenáron gyümölcsöt akarnék enni. Alapvetően nincs velük bajom, de ha választanom kell a csokoládé és a gyümölcs között, nem kérdés, hogy szegény gyümölcs esélytelen küzdelemben marad alul. De nemcsak róla van szó.
Szokták ugye mondani, hogy nem érdemes elhagyni azt a bizonyos járt utat, de ha ez mindig bölcs tanács lenne, sok jó dologról is lemaradnánk. Persze, bosszúságokat is megspórolhatunk a közmondásra hallgatva. Én viszont járatlan út párti vagyok, ami néha nagyon jó, néha meg nagyon nem.
Mint oly sok jó dolgot az életemben, ezt is a nővéremnek köszönhetem. Tőle kaptam a linket még hetekkel ezelőtt, de mikor megláttam, hogy majdnem egy órás a videó, úgy döntöttem, hogy majd később. Aztán azóta már többször ugyanígy későbbre toltam, ha viszont úgy döntöttem, hogy a lencsefőzelék maradékát tulajdonképpen a gép előtt is megebédelhetem, Lili épp aludt, szóval itt az idő, megnézem! És jól tettem?
A bal oldali listából egy időintervallum kiválasztásával megtekintheted az ahhoz tartozó bejegyzéseket.
