...fuss el véle, de ne fuss nagyon messzire! Elég elszaladnod a következő címig, és máris megtalálsz: http://meditativhurrikan.blogspot.com/
Bizony, elmegyek a Freeblogról. Hirtelen döntöttem el, általában mindennel így vagyok, és ha már eldöntöttem valamit, nem lehet megállítani (jelen esetben persze senki nem is akar :D). Mától odaát blogolok, a fenti címen. És hogy miért? Elmondom, mert úgyis sokan megkérdeznétek. Több oka is van.
Nem a tavalyi nagy összeomlás miatt, bár elég rosszul érintett, de végül majdnem mindenem meglett, így nekem abból nem lett komoly károm. Sokkal inkább az zavar, hogy amikor a freeblognak kérdése volt hozzám, kérni akart valamit, akkor úgy írtak levelet, hogy ha lehet, még tegnap válaszoljak, annyira sürgős. Viszont ha én kérdezek valamit, akkor hetekig-hónapokig-évekig várhatok, semmi válasz nem érkezik. Ráadásul ezzel nem vagyok egyedül, nagyon sok felhasználó járt ugyanígy, egyszerűen nem állnak szóba velünk.
A másik, hogy elegem lett abból, hogy az idő megy, a web fejlődik, a freeblog viszont ugyanaz, mint amikor idejöttem. Nekem az első pillanattól egyedi sablonom volt. Az első sablon óta jó pár megjelenést láthattatok nálam, megtanultam, hogyan tudom a saját kényem-kedvem szerint alakítani a blog ruháját, de ez nem minden. Mostanában egyre több akadályba ütköztem a különböző újdonságok beépítésénél, amihez - mint mondtam - semmilyen segítséget nem kapok, mert nem állnak szóba velem. Oké, nem kötelező, ahogy itt blogolnom sem az.
Sok kedves embert ismertem itt meg, akikről azt gondolom, hogy nem azért olvastak engem, mert épp itt blogoltam, és azt remélem, hogy odaát is találkozhatunk majd. Jó érzés volt, hogy sokszor kerültek a bejegyzéseim címlapra, de azok szemében, akik nem kedvelnek, ez inkább vörös posztó volt, mintsem lehetőség az összebarátkozásra. Az ellenvélemény nem baj, de mikor valaki szándékosan parasztkodik, kötekedni jár ide, az nekem nagyon unalmas. Végtelenül szánalmasnak tartom ezt a viselkedést, és egy pillanatig sem támogatom - amitől persze ezek a trollok mindig felháborodnak, fröcsögnek és anyáznak. Na ők egy cseppet sem fognak hiányozni. A stílus maga az ember, és ilyen emberekkel én egyáltalán nem akarok beszélgetni, köszönöm.
Szerettem ezt a néhány évet a freebloggal, de már nem szeretem, úgyhogy ideje véget vetni közös életünknek. Azt hiszem, egyikünk sem fog könnyeket ejteni a másikért: nekik csak egy vagyok a millióból, ők pedig - bármennyire is kedveltem őket az elején - már csak egy elfáradt szolgáltató, akinek nem fontos, hogy fejlesszen, segítse a bloggereit.
Aki szeretett itt olvasni nálam, kérem, hogy jöjjön a fenti címre, és olvasson tovább! Aki nem szeretett, azt a Mindenségre kérem, eszébe ne jusson magát az írásaimmal, engem meg a véleményével fárasztani! Keressen valami jobb mulatságot magának, oké? :)
Drágáim, az igazság odaát van, és eztán én is odaát vagyok! Gyertek! :)
(ui: a Facebookos oldal semmit nem változik, oda ezentúl is kiteszem az összes új poszt linkjét!)
)
Csupi, várlak szeretettel odaát is! A rajz sajnos nem az enyém, úgy találtam, de nagyon passzolt az érzelmeimhez. Ha rákattintasz, elvisz az eredeti forráshoz. :)
Blogtér, freeblog, blogspot. Nekem mindegy. Ha épp magát olvashatnékom van, megyek én akárhova. :) Lili is költözik?
Igen, ő is költözik. Az anyja mellett a helye. :)) Az ő blogja itt van: tunderlili.blogspot.com
Bár még mindkettőnk blogja alakulóban van, mármint kül-alakulóban, azért olvasni már lehet. Nagyon örülünk, ha velünk tartasz! Elvégre nem élet az élet legyező, tűsarok és etruszk mosoly nélkül! ;-)
Nem is. ;) Tudom, borzasztó nőszemély vagyok, de bár nem adom jelét, vagy legalábbis nem túl gyakorit, azért gondolok rátok! Többet mint hinnéd. :)
Hát tényleg nem sok jele van! ;-) Lassan jön a papucsos idő, szívesen látunk újra nálunk! :))
na most, vice-versa is reklamálhatnék! :)) de majd megyek. ezen ne múljon! :)
Oké, ez igaz. :) De legalább gondolunk egymásra! :D
És ha végre kivirul a tavasz, találkozhatunk is. Nagyon várjuk! :)
Kedves Ágnes!
Követlek oda is.:-) Én is most szándékozom megszakítani a blogomat itt a freeblogon...és mivel kellemes tapasztalatom van a blogspotról- a kreativ blogomat ott vezetem - én is ott folytatom a családi blogomat majd tovább.
Itt sajnos, már tárhelyet sem kaptam, ahogyan írtad segítséget sem nagyon...amit viszont kaptam ( bár lehet saját hibám,mert a gyerekekről raktam fel képeket - de férjemnek írom a blogot, mert nincs velünk mindig) - kaptam kéretlen megjegyzéseket, az igen szitkos formában.:-((
Így sajnos elment a kedvem ettől. De a blogspot tényleg jó!:-)) Kívánok neked ott is minden jót!:-)
Batorba alias Csilla
Drága Csilla! Olyan régen kommenteltél, hogy azt hittem, már nem is jársz erre! Nagyon örülök, hogy ott is találkozhatunk, remélem, ott hozzászólni is szívesebben fogsz! :) Az emberek egy része folyton mások életét nézi, kritizálja. Erről mindig kedvenc ezoterikus előadóm kérdése jut eszembe: a saját tyúkszaros életeddel minden rendben, barátom, hogy állandóan a másikéval foglalkozol? :) Nem kell velük foglalkozni. A blogspoton - mivel jóval többen vagyunk - szerintem jobban elvész egy-egy blog, és jószerivel csak azok járnak oda, akik tényleg kíváncsiak rád. Legalábbis most ebben bízom. :)
Odaát találkozunk! Ölellek,
Ágnes
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
A bal oldali listából egy időintervallum kiválasztásával megtekintheted az ahhoz tartozó bejegyzéseket.

Megyek is olvasni "odaát". Szuper a rajzod, nagyon tetszik!